2011. november 6., vasárnap

Polip vasárnapra

Polipot termett nálunk a vasárnap, mégpedig 3D polipot. Legalábbis gyöngyfűzés téren, az ebéd más volt.
Gyöngyfűzős füzetben találtam a mintát. Ezúttal nem a klasszikus 3D technikát kell alkalmazni, mint például a legutóbbi cickánynál, hanem raw technikát, ahogyan a fekete-fehér cicó is készült nem olyan rég.
Viszonylag egyszerű a minta, ennek ellenére több időt tököltem el vele, mint terveztem, kicsit el-elkalandozott közben a figyelmem.


Ha nem fűztél még állatkát ezzel a technikával, talán első látásra picit veszélyesnek tűnik a minta, de hidd el, nem az. Nagyon szép logikusan rajzolták meg a mintát, szépen követhető.
A sokadalom közepén, a csillaggal jelölt kör az első, ezzel kell kezdeni az egész polipot, ez a kész polipnak később a feje búbján lesz majd. Első lépésként a csillaggal jelölt kör öt gyöngyét fűzd fel damilra (120 centisre) és az egyik szélsőben keresztezd a két damilvéget. Aztán a második kört is fűzd hozzá a minta alapján, a jelölt gyöngyben keresztezd a damilvégeket és ha kész vagy a második körrel, az első kör jelölt gyöngyébe fűzd be a damilt. Így a harmadik kör a második és az első körhöz is fog kapcsolódni. Ezzel, valamint az egyes körökben használt gyöngyszámmal lehet alakítani a térbeli formákat ennél a technikánál.
Ha eljutsz az 51. körhöz, itt csomózd meg a damilvégeket, megvagy a polip testével.

Az én kész polipom:

Rózsaszínű, és kecsesek a lábai, igazi hölgy :)
Ja igen, majd elfelejtettem, a minta jobb alsó sarkában látható a lábak elkészítésének módja.
Ehhez nem damil kell, inkább drót, hogy meg tudjon állni a lábain. 80 centisnek kell lennie. Minden egyes láb 12 kásagyöngyből áll, gyöngypálcákat kell készíteni belőlük.
Az első lábat úgy kell elkészíteni, hogy a 80 centis drótot befűzöd a polip hasánál (vagyis tulajdonképpen szájánál) levő egyik gyöngybe. 10 centi a gyöngy egyik oldalán, maradék a másikon. Erre a 10 centire felfűzöd az első láb 12 gyöngyét, majd a végét az utolsó gyöngyön újra átfűzöd, ezzel stabilizálod az egészet. A többi értelemszerűen, a rajz alapján fűződik. Ha megvagy a nyolcadik lábbal, átfűzöd a drótodat a teljes első lábon, és a két kimaradó drótvég egymás mellé kerül. Összetekered, behajtod és kész vannak a lábak is.

Jó gyarapodást kívánok a gyöngyállatkertbe :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...