2011. november 30., szerda

Karácsonyi csillagok és violinkulcs peyote karkötő minta

A változatosság kedvéért megint peyote mintát terveztem neked meg persze magamnak is. Szeretem a peyote mintákat, na :)
Kettőt is hoztam, az egyiket egyértelműen karácsonyi mintának szántam, mert karácsonyi hangulatú bordó-arany a színösszeállítás és kisebb-nagyobb, véletlenszerűen elhelyezkedő csillagokat ábrázol.


Van egy másik is, arra az esetre, ha a karácsony nálad nem üt ki mindent a nyeregből decemberben és azért gondolsz az év többi részére is. Meg persze ajándéknak is jó elkészítve és a jövőbeni boldog tulajdonos is tudja hordani a nagy ajándékozási hadjárat után is. Ráadásul a violinkulcs minta elég nagy népszerűségnek örvend, nem is lehet vele túlságosan mellényúlni, extrémebb színösszeállításban pedig kifejezetten egyedi.


Ennek a mintának elkészítettem a gyöngyszövés változatát is.


Arra érdemes odafigyelni, hogy ezek a minták - mint a többi saját mintám is - 30 gyöngyszem szélesek, ami elkészítve elég széles lesz, 11/0-s delica gyöngyöknél nagyobb méretű gyönggyel, vagy sima kásagyönggyel rettenetes széles lesz, az már nem nagyon alkalmas karkötőnek. Lesznek majd később keskenyebb mintáim is, egyelőre még leragadtam a 30-nál :)

Ha nem tiszta, hogy kell peyote mintát fűzni, katt ide, megmutatom.
A gyöngyszövés technikáját pedig itt tudod megnézni, gyöngyszövő keret kell hozzá. Ha nincs ilyened, tudsz készíteni, sőt többféle keretkészítési verzió is létezik. Van egy itt, itt és itt.
Ha nem akarsz gyöngyszövő keretet csinálni, meg venni sem, akkor itt meg tudod nézni, hogyan lehet gyöngyöt szőni keret nélkül. Ha így akarsz ajándékot készíteni, akkor gyorsan kezdd el, mert elég hosszadalmas.

Jó gyöngyölődést :)

2011. november 29., kedd

Nagyon félelmetes krampusz minta Mikulásra

Krampusz lett a vacillálásból, a hóembert máskorra hagyom inkább... mondjuk, majd ha leesik az első hó...
A Gyöngy-világ/Karácsony füzetben található egy krampusz 3D gyöngyfűzés minta. Jól megvizsgáltam a mintát, átgondoltam a dolgot, aztán inkább fűztem egy saját tervezésű krampuszt. Sokkal félelmetesebb lett, mint a Gyöngy-világos :)



A Perlographe gyöngytervező progival terveztem a puhos hasú ördögfiókát. A klasszikus 3D-s szembefűzéssel kell fűzni.

Hozzávalók: piros kásagyöngy, 8 szem fekete kásagyöngy, kb. 80 cm drót.


A szarvak és a karok készítésénél változik kicsit a gyöngyfűzés menete, miután a jelölt sorral kész vagy, egyszerű gyöngypálcákat kell fűznöd három-három fekete kásagyöngyből, a karok esetében piros gyöngyből. Az utolsó sornak nincsen párja, mert úgy nem lett volna eléggé csepp alakú az ördög, ahhoz pedig ragaszkodtam. Ha kész vagy, csak csavard össze a maradék drótokat (ha 80 centit használtál, akkor nem marad túl sok), és dugd be az ördög belsejébe, úgy nem fog karcolni.
Igazi mikuláscsomagba való kiegészítő, de elfér a karácsonyfán is.

Ez pedig egy meglepi peyote karkötő minta:

Tíz színből készítettem a mintát.

2011. november 28., hétfő

Advent első mintája - gyöngycsillag a fára

Kicsit megkarácsonyosodott a Bigyibogyó Advent első vasárnapja alkalmából, remélem tetszik az ünnepi öltözet :)
Egy új oldal is kerül a jobb felső sarokba, ebbe kerülnek az eddigi és az ezután következő karácsonyi-mikulásos-adventes gyöngyfűzés minták, hogy ne kelljen túl sokat böngészni, ha kifejezetten karácsonyi mintát keresel a blogban.

Egy végtelenül egyszerű, de nagyon szép karácsonyi csillagmintával készültem mára. Eredetileg teklagyöngyből kellene készíteni, de formát bontottam, azon egyszerű oknál fogva, hogy jelenleg nincs ilyenem itthon. Nagyméretű kásagyöngyöm viszont igen, úgyhogy ebből fűztem a csillagokat, többféle színűt is. Alkalmas karácsonyfadísznek, de akár még fülbevalónak is.









A Gyöngy-világ/Karácsony gyöngyös füzetkében található a minta.
Hozzávalók: 25 db teklagyöngy vagy az általam is használt nagyméretű kásagyöngy szükséges a csillaghoz, ezenkívül 5 db pici kásagyöngy. Amiből az állatkákat is szoktuk fűzni. Meg kell még drót is.

A hogyanja a dolognak: egy kb. 20 centis drótra felfűzöl tíz nagy kásagyöngyöt (teklagyöngyös verziónál 50 cm drótot ír a füzet), aztán az első szemben visszafűzöd a drót végét. A kezdő oldalon csak kis darab drót lógjon, a másikon hosszú, ezzel kell majd fűzni a gyöngycsillag ágait.


Ha ezzel megvagy, a hosszú drótra fűzzél két nagy gyöngyöt meg egy picit, majd a pici gyöngyhöz közelebb eső nagy gyöngybe fűzzél vissza. Ezután fűzz fel még egy nagy gyöngyöt, majd visszaérsz a körbe. Itt egy nagy gyöngy kihagyásával fűzzél be a körbe, aztán jön a következő ága a csillagnak.





Összesen öt lesz, mire körbeérsz, a két drótvéget tekerd össze és kész a csillag. Attól függően, mit szeretnél belőle, tudsz hozzá szerelni fülbevalóakasztót vagy karácsonyfaakasztót, szalagot.
Az elkészítése egy csillagnak nekem nagyjából tíz perc lehetett, ha nagyon rutinos gyöngyfűző vagy, esetleg már a századikat csinálod a karácsonyfára, akkor beletelhet akár öt percbe is darabja :)

A tervek szerint holnap krampuszt hozok a mintatárba. De az is lehet, hogy hóembert.

2011. november 24., csütörtök

Betűk, számok - fejlettebb verzió türelmeseknek :)

Kettővel ezelőtt volt egy posztom betűkkel és számokkal, meg egy szerintem szépre sikerült hópelyhes peyote mintával :)
Most megint a betűk-számok témát vesézem, de most nagyobbak és kövérebbek lettek a karakterek. Azon kívül, hogy persze nagyobb műremeken ezek mutatnak majd jobban, át is lehetett őket alakítani szövésmintákká. A kicsikkel is próbálkoztam, de azok nem mutattak igazán.
A peyote/téglaszövés verziót A gyöngyszövők bibliája c. kötetben találod meg Art deco ábécé és számok címen. A gyöngyszövés mintát már én csináltam, az eredeti minták alapján :)

Peyote betűk:


Gyöngyszövés betűk:





Peyote számok:


Gyöngyszövés számok:





Az egyenes függőleges vonalakat szándékosan nem simítottam el, nekem nagyon tetszenek így.
Még egy kis segítséget adnék a mintákhoz - bár talán nincs rá szükséged, de biztos ami biztos - a blogger egy ideje átméretezi a képeket és ezért nemigen lehet akkora méretben szemlélődni, mint ami szükséges volna. Képre kattintás után jobb egérgombbal kattints a képre újra, kiad egy kis menüt, ebben legfölül a "kép megjelenítése" gombra ha kattintasz, akkor megjeleníti teljes méretben. Meg onnantól már tudsz nagyítani is.


 Most pedig hadd gyarapítsam újra a Saját Minták gyűjteményemet egy páros peyote mintával :)

Jó gyöngyölést kívánok :)

2011. november 23., szerda

Apró kitérő

Egy kis életkép a mindennapokból, Picúr Hancúr szökni készül :)


Igyekszem nem kritikának felfogni... azért majd kap karácsonyra szép nagy akváriumot :)

2011. november 22., kedd

Betűk, számok, hópelyhek

Ahogyan azt ígértem legutóbb, hoztam mára betű- és számmintákat, A gyöngyszövők bibliájából valók, de csak a változatosság kedvéért :) Peyote fűzéssel kell fűzni őket. Össze vannak suvasztva egy felületre, de persze ha fűzöl, a sorrendnek csak a fantáziád szabhat határt :)


Ez itt pedig egy előmikulásos, előkarácsonyos, előtéli meglepi :)
Peyote karkötő minta hópelyhekkel, csak itt, csak most, csak a kedves Bigyibogyó olvasóknak. Fogadjátok szeretettel.
30x120-as méret, páros peyote. Kell hozzá nagyon sötét kék vagy királykék, valamint lehetőleg ezüst delica gyöngy.


2011. november 20., vasárnap

Mikulás minta

Nem győzöm hangsúlyozni A gyöngyszövők bibliája című mű hasznosságát, ezúttal is szétnéztem benne, találok-e valami szépet és örömokozásra alkalmasat mikulásos témakörben. Kiválasztottam egy mikulást ábrázoló téglaszövés mintát (tudod, ez az a technika, amelyiknek a végeredménye úgy néz ki, mint a peyote technikáé, csak időigényesebb nem kicsit.)

Ez itt az:



Lehet persze ezt is peyote technikával készíteni, de szerintem a minta jellege inkább szövőkerettel való szövéshez illik. Jól mutathat mondjuk vászon, vagy valamilyen textilből készült ajándékcsomagoló anyagon, mikulászsákon, ez különlegessé tehet például egy egyszerűbb mikuláscsomagot is. Átalakítottam a mintát gyöngyszövés mintává, hogy ha esetleg inkább szőnéd, ne kelljen bogarászni, variálni, számolgatni.


És csináltam belőle egy kifejezetten peyote fűzéshez való mintát is :)


Jó gyöngyölést neked!

Legközelebb - a tervek szerint legalábbis - betűkkel és számokkal jövök, készülj lelkiekben :)



2011. november 18., péntek

Mikulás dino

Ha jársz Tescóban, Corában és társaiban, bizonyára észrevetted, hogy náluk már keményen tombol a karácsony. Ennek hatására, bár még a biológiai órám nem jelzett, eszembe ötlött, hogy hát tényleg, tulajdonképpen bő két hét, és jön a puttonyos öreg. A karácsony még akkor is messze lesz (ez mondjuk relatív), de mikulásos vagy karácsonyos gyöngyfűzés mintákra azért még lehet vadászni :)
Írtam még régebben, hogy életem első gyöngy-alkotása is mikulás volt - kb. 7-8 évesen, igaz ezt akkor tettem közhírré, mikor még nemigen volt szezonja, a 3D minták között is meg lehet találni a mintáját meg az akkori bejegyzésben is (jó régen volt, akkoriban még 40 fok volt árnyékban). Hát igen, mindig tudtam időzíteni :)
Azóta kivakartam szegényt a ritkán használt lomok közül a sarokból, úgyhogy tudok róla most művészi portrét is mutatni:


Egy sor kimaradt a hasából és tényleg nagyon öreg már, de korszakot teremtett az életemben :)

De kell minta is, nem sztárolhatom folyton az igéző kék szemű mikulásomat.
Mikulás ez is, de sokkal öregebb, mint a mienk, sok millió évvel ezelőtt hordta a mogyorót a kis dinóknak. De lehet, hogy mást.







Kb. 140 centis drót kell a dino testéhez. A nyilak jelölik a lábak fűzési helyét, a buksijánál pedig, ahol van a görbe vonal meg hogy "hátá", na oda kell a sapkát fűzni. Ezekhez a járulékos részekhez egyenként 30 centis drótot ír a mintafüzet, ez sok, szerintem a 20 centi bőven megteszi.

A mellső lábakat úgy kell fűzni, hogy a 20 cm-es drótot befűzöd a jelölt sornál (hasi rész) a szélső két gyöngybe, aztán úgy igazítod a drótot, hogy ez a két gyöngy pont a közepén helyezkedjen el, ezután fűzheted is a lábakat. A hátsó lábaknál ugyanez, csak a szélső három gyöngybe kell befűzni.


A satyónál pedig az egész illetékes soron keresztül kell húzni a szintén 20 centis drótot, középre helyezni és utána fűzni.

Ez a kép pedig azért, mert tök vicces őkelme hátulról, a vékony nyakával :)

Ja, még annyi, hogy azt írja a mintafüzet (Gyöngy-világ/Karácsony), hogy megáll a lábain. Másodszorra fűzöm ezt a mintát, egyik dino sem volt hajlandó erre a mutatványra, úgyhogy szerintem reménytelen ez a dolog. De végülis el nem dől...

Jó gyöngyölést

2011. november 16., szerda

Páfrány - egy újabb növény a gyöngykertbe

Ma a páfrányfűzés rejtelmeibe vezetlek be. Nagyon egyszerű a minta, ami alapján igen élethű, de legalábbis a valódi páfrányra erősen hasonlító gyöngypáfrányt lehet készíteni.

Ő itt a valódi :)

A Varázslatos állatvilág gyöngyből című kis gyűjteményben találod meg a mintát, elsősorban állatok vannak a füzetben, de akad néhány növény is azért.


Azt írja a minta, hogy 80 cm-es drótot kell használni egy páfránylevél elkészítéséhez. Az elsőt én is így csináltam, bár gyanítottam, hogy ez borzasztó hosszú lesz, azért úgy voltam vele, illik kipróbálni.
NEM kell 80 centis drót, ez egyértelműen kiderült, ilyen eszméletlen hosszú lesz a maradék, mint a képen:


A páfrányhoz magához 25 centis drót kell, úgy számoltam, ha a lelógó maradékok 15-15 centi hosszúak, akkor is bőven elég 55 cm drót is, de rád bízom, majd látod, hogy szeretnéd a páfrányodat. Nyilván az sem mindegy, mibe, hogyan helyezed végül.
A minta alapján fűzzél 4-6 darab páfránylevelet. Nekem végül hat lett.



A képről lecsúszott a hatodik.
Mikor megvagy vele, akkor pedig fogd össze mindet és jól csavard össze a maradék drótvégeket.


Ezután mehet a cserépbe :)

Én levegőn száradó gyurmagombócot gyúrtam és ebbe szúrtam bele a páfrány szárát, így úgy néz ki, mintha egy sziklából nőne ki.
Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy ha levegőn száradó gyurmát veszel, gyakorlatilag lehetetlen megakadályozni, hogy a csomag felbontása után ne száradjon kőkeményre hamarosan, hiába csomagolod öt zacskóba. Inkább a süthető gyurmát vagy a mezei gyurmát ajánlom, ha viszonylag ritkán gyurmázol, ezeket kevésbé fenyegeti a kiszáradásveszély.
A levegőn száradót egyébként lehet festeni száradás után temperával.


Hozzávalók:
zöld kásagyöngy
drót (levelenként 55 cm, a füzet szerint 80 cm)
gyurma, ha el szeretnéd ültetn

Kellemes kertépítést kívánok :)

2011. november 14., hétfő

Szövőkeret nr. 3

Örömmel jelenthetem, hogy megvan a legújabb szövőkeret prototípus, sorrendben a harmadik, a versenyben pedig eddig a vezető pozícióban helyezkedik el. Bár a párom készítette, saját ötlete alapján, nem az elfogultság beszél belőlem :) Sőt, némileg változtattam is az eredeti elképzelésen.

Ugyan nem tökéletes a szövőkeret, de hamarosan készül a továbbfejlesztett változata, ebben a mostani keret előnyeit fogjuk ötvözni a hiányosságok/hibák minimalizálásával.

Van egy olyan bibi, amit viszont nem tudok sajnos kiküszöbölni, tekintve hogy ennek a szövőkeretnek a készítése igényel némi szerszámot és bütykölést, valamint nem is minden hozzávaló található meg otthon feltétlenül... Egészen konkrétan én most nem tudnám megcsinálni. És örülök, hogy nem nekem kellett :)
 DE: egyáltalán nem nehéz elkészíteni, sokba sem kerül és könnyű beszerezni az alapanyagokat is.

A szövőkeret teszteléséhez kapcsolódik egyéb - talán mellékes, de nekem fontos - körülmény is :)
Ha alaposabban belenéztél már a blogba, tudhatod, hogy van nekem egy gyönyörű, kedves madárkám, Donnácska. Donnácska eredetileg nem az én madaram volt - bár fájt rá a fogam, mert gyakran találkoztunk és szerelem volt első látásra :) -, hanem egy barátnőm barátnőjéé (hű, de fura ez leírva). Tőle kapta a nevét is, nem változtattam meg, mikor hozzám került végül. Mikor a leányzó elköltözött a városból, nem tudta magával vinni Donnácskát, én pedig lecsaphattam rá, boldogan vállaltam, hogy ezentúl leszek a gazdija.



Namost ez úgy kapcsolódik a szövőkerethez, hogy ennek a leányzónak most lesz majd nemsokára a születésnapja, a barátnőm pedig megkért, hogy csináljak neki gyöngyből valami személyesebb dolgot, mint amit boltban lehetne kapni.
Arra jutottunk, legyen egy Donnácskát ábrázoló gyöngyszövés, ez pedig párnára lesz felvarrva.
Elkészültek a tervek, rá lett mondva az ámen:


Ezt a mintát készítettem el először a szövőkereten.
Egy kép a szövőkeretről, még üresen:








Az eredeti ötlet az volt, hogy a menetes szárak adják majd magát a keretet, ezért került fogazás a deszkalapokra. Viszont macera kifűrészelgetni a fogazatot, meg viszonylag sokáig is tart. Ezen kívül nem elég sűrű abból a szempontból sem, hogy nem lehet eléggé a szövést összehúzni, hogy szorosan egymás mellé kerüljenek a gyöngyök, meg abból a szempontból sem, hogy nagyon behatárolja a szövés szélességét.

Ja és ahogy a képen látszik is, nemigen bírta a fa a megpróbáltatásokat, néhány fog ki is esett.



Ez egyáltalán nem baj, ugyanis a menetes szárnak csodálatos fogazása van gyárilag is, éppen alkalmas gyöngyszövésre :)


Felszereltem a láncfonalakat.
Ide kell megjegyeznem, hogy a következő szövőkeretnél majd mindenképp szerelni kell valami alkatrészt rá, amire fel lehet tekerni a fonalat. Most is megoldottam, de azt hiszem, ezen még lehet tökéletesíteni.

Először így mutatott a dolog. Kettesével tekertem a fonalat a menetes szár fogazatába.

Néhány előző balesetből okulva nagyon erős, szinte szakadhatatlan cérnát használtam. Ez viszont túl erősnek bizonyult, mikor a vetülékfonalra felfűztem a gyöngyöket és próbáltam volna visszafele fordulni, nem egy gyöngy túl szűk volt, akár el is tört. Meg a két fogankénti feltekerés is túl szellős volt, nem tudtam elég szorosra húzni ezt az erős fonalat.
Elég hamar betelt a pohár, beraktam az egész cuccot büntiből a sarokba, aznap már ki se engedtem.

Másnap újult erővel kezdtem újra hozzá a dologhoz, újra felláncfonalaztam a szövőkeretet.

Most sűrűbben tekertem fel a láncfonalakat.

A másik probléma az a szövőkerettel, hogy csak körben tudom feltekerni a láncfonalakat. Így több cérna is kell a szövéshez, majdnem dupla annyi, mint egyébként, no meg borzasztó közel van egymáshoz a két réteg, elég szemkápráztató volt a kettőt egyszerre látni, ezt úgy oldottam meg, hogy tettem egy darab papírt a két fonalréteg közé.
(Történetesen egy elég gusztusos csokitorta receptje töltötte be ezt a fontos szerepet :)

Az előző napi túlerőscérna-problémát úgy sikerült megoldanom, hogy bár a láncfonalakhoz erős cérnát használtam, vetülékfonalnak egyszerű varrócérnát. Ez átfért simán a gyöngyökön a gyöngyfűző tűvel együtt, és mivel elég sűrűek a láncfonalak, nem is kellett annyira erősen húzni, hogy elszakadjon.

Innentől kezdve gyerekjáték volt elkészíteni Donnácska portréját :)


A szürke részek cseh kásagyöngyből vannak, láthatóan egyenletesebb is, mint a többi rész.
A nimfapapagájok jellegzetes narancsos arcocskája kisebb méretű kásagyöngyből készült (ez is cseh kásagyöngy volt), ezért, hogy ne torzuljon a kép, minden sorban eggyel több narancs színű gyöngyöt használtam. Meglepett, mennyire nem feltűnő.
A mintán lila színeket halvány gyöngyház rózsaszín gyöngyökkel helyettesítettem, mert állítólag lazacszínű lesz a párnahuzat, amire majd kerül a madár.
Ezeken kívül pedig akad még némi fehér, fekete és halványsárga kásagyöngy a repertoárban.
Tehát fekete, fehér, szürke, narancs, halványsárga plusz a háttérszín kell hozzávalóként.

A szövőkerethez pedig összesen két darab 30 centis fúrható fadarab szükséges, két darab nagyjából 30 centis menetes szár darab és nyolc hozzáillő anya, minden fa/menetes szár csatlakozásnál található egy.
Meg kell fúró :S Ezt sajnos nem lehet kibekkelni, viszont annyira élvezetes, értelemszerű és könnyű a menetes szár használata a gyöngyszövéshez, hogy megéri elkunyerálni a szomszéd fúróját (már ha otthon nincsen fúró persze)

Ha szeretnéd a szövőkereten való szövésről az ismereteidet felfrissíteni, akkor kattints ide, megmutatom hogy kell.

Ha pedig felbirizgálta a fantáziádat a csokitorta receptje is, akkor semmi jónak nem vagyok elrontója :)


2011. november 8., kedd

Mackó kásagyöngyből

Macit fűztem ma.
Holtversenyben áll nálam a cicával (ugyanazzal a technikával készültek egyébként), szuper aranyos lett! :)


Lehet, hogy kicsit elrugaszkodott a színösszeállítás, de nekem tetszik. Annyit változtatnék rajta, hogy a fekete nózija körül az arcocskát zöld gyöngyre cserélném, mert most túl sok a narancssárga. A szeme pedig fekete vagy barna lenne, nem kék.

A problémás részek - nekem legalábbis - a karok voltak, azt picit macera volt megcsinálni, meg az orrocskás rész is picit bonyolultabb volt a szokottnál, de ezektől eltekintve nem akadt a mackóval különösebb probléma, jól viselkedett :)

oldalról:

hátulról :)

Nézzük a hozzávalókat:

A fejéhez és a testéhez (ezeket egyben kell majd fűznöd) szükséges 1,5 m jó erős, vékony damil. Én 0,27-eset használtam.
A füleihez egyenként 25-25 centis damildarabok.
A pofihoz szintén 25 centis damil.
Karokhoz, lábakhoz négy darab 30 centis damil kell.

Kásagyöngyből pedig kell sötétbarna (nálam narancs), világosbarna (nekem zöld) és három darab fekete gyöngy a szemekhez és az orrhoz.

A fejet és a testet egyben kell megfűzni, a kiálló részek (2 fül, 1 pofi, 4 láb) külön kerülnek a mackóra.

Tehát a technika RAW. Ide kattintva megnézheted, pontosan ez mit is takar, legalábbis az alapokat. A csillagos kör az első, amit meg kell fűznöd. Felfűzöd az első öt gyöngyödet a damil közepére. Szembefűzéssel kell haladni, az ábra érthetően jelöli, melyik gyöngyökben kell keresztezni a damilokat.
Az X-szel jelölt gyöngyökhöz kell majd később a füleket hozzáfűzni.
Az ABCDE gyöngyök pedig a kész fej alján fognak elhelyezkedni, ebből kiindulva fűződik a teste a macinak.
Hogy az Y és a Z gyöngyök mit jelölnek, arról fogalmam sincs.


A QRS gyöngyökhöz fognak kapcsolódni a lábai a mackónak. A mellső mancsok pedig a BT és ET gyöngyökhöz.

A füleket így kell fűzni:





Tehát az X gyöngyből indulsz ki (az egyikből), mindkét damilvégre 2-2 narancssárga gyöngy, vagy barna, ahogy tetszik. Az egyikre még rádobsz egy zöldet - vagy világosbarnát, majd a másik damilvégedet is átfűzöd ezen a más színű középső gyöngyön - nem szemben, hanem ugyanabban az irányban, ez fontos - végül a két szélsőn alulról újra átfűzöd a damilvégeket. Már csak egy záró gyöngy kell, ezen keresztezed őket és kész a fül.

Jön a pofi:




Hm. Ehhez inkább nem írnék szöveges segítséget, mert csak bezavarnék, még magamnak is. Csak annyi hozzáfűznivaló szükséges talán, hogy a csillagos gyöngyben és a mellette levőben kell átfűzni a nózihoz való damilt, aztán a kékkel jelölt damilvéggel kezdeni a kacskaringózást. Nem olyan vészes, mint amilyennek látszik :)

Mellső lábak:




A csillagos körrel kell kezdeni. Megfűzöd a karokat, utána kapcsolod a maci testéhez. A B/E a maci nyakánál lévő kapcsolódási pontokat jelöli, a test mintáján találod őket. Meg a két T betűt is.

Hátsó lábak:




Na, ez a legkönnyebb az egész medvében. Utoljára fűztem és már úgy álltam neki, hogy jóég mi jöhet még, de kár volt aggódni, mert ez volt tényleg a legegyszerűbb testrész.
Amint látod, be kell fűznöd a 30 centis damilodat a már meglévő R gyöngybe úgy, hogy az középen legyen, aztán innen kezdve fűzöl mind a három jelölt gyöngyhöz egy-egy kört, majd azokhoz is egyet-egyet.

És végre elkészült a mackó :)
A minták a 2011-es kiadású Minigyöngyállatkák füzetben jelentek meg (a cicával és a polippal együtt)

Ez itt pedig Donnácska, macifűzés közben :)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...