2011. október 25., kedd

Halloween partira gyöngyszövés és peyote karkötő minták


Pár napra elutaztam, meglátogattam Mamikámat, úgyhogy volt egy kis pihentető kényszerszünet a blogban és mindenben, ami nettől függ, tekintve hogy neki nincs otthon internetje.
Most azonban újult erővel visszatértem, és ránézve a naptárra ráébredtem, hogy bizony igen közel van a halottak napja és Halloween, ehhez kapcsolódóan pedig a halloween-partik. Ez azt jelenti, nem árt kiötölni néhány vérfagyasztó mintát az Amerikából átszivárgott ünnep alkalmából :)
Túl sokat nem kell agyalni, mit ábrázoljon egy halloween-napi ékszer - pontosíthatunk: karkötő, mert egyelőre maradok még a karkötőknél - hiszen szorosan ide kapcsolódik a töklámpás, a fekete macsek, meg a denevér.
Egyelőre négy mintával tudok szolgálni, mind a négynek van gyöngyszövés és peyote szövés verziója is, úgyhogy lehet válogatni, mert végeredményben nyolc mintáról van szó.

Az első a legegyszerűbb minta, két színből áll, négy darab denevér röpül pirosas-bordós háttér előtt. Tehát ez a két szín alkotja az egész mintát. Az első a gyöngyszövés, második a peyote minta.


              
A következő mintapáros is denevéres minta :)
Ez a minta négy színből áll: egy világosabb és egy sötétebb szürke, fekete és bordó.

Harmadik versenyzőnk a cica, persze az alkalomhoz illően fekete, zöld szemekkel. Ez a minta is négy színből áll: szürke, fekete és a zöld két árnyalata. Ha nem találod elég fekete macskához illőnek a szürke részeket, használj nyugodtan sötétebb szürkét, vagy más árnyalatú feketét, mint amilyen a többi fekete. Sőt, az talán még hatásosabb is, ha mondjuk a minta szerinti fekete részeket matt fekete gyönggyel fűzöd, a szürkét pedig átlátszó vagy gyöngyházfényű feketével.

Az utolsó minta az, amelyik nekem legjobban tetszik. Töklámpást ábrázol, szerintem nagyon szépen sikerült megörökíteni a benne égő mécses hatását :)
Hat színből áll, az egyik a fekete, a többi pedig egy világos és egy sötétebb narancs, világosabb és sötétebb sárga (meleg árnyalat!), valamint egy pirosas-bordós árnyalat.


Jó fűzögetést kívánok!

Ha esetleg nem tudsz gyöngyöt szőni, vagy peyote-ot fűzni, akkor meg tudod nézni mindkét technika leírását: a gyöngyszövést itt, a peyote technikát pedig itt. Ha a peyote technikát választod, csak damilra vagy gyöngyfűző cérnára lesz szükséged a gyöngyökön kívül. Ha viszont gyöngyöt szőnél inkább, akkor kell egy szövőkeret is és ez a technika lényegesen haladósabb a peyote-nál.
Szövőkeretet magad is tudsz készíteni, erre is tudok neked megoldást mutatni itt és itt, nemsokára pedig jön a harmadik otthon készíthető szövőkeret :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...